Kicsi fiunk beteg lett hétfőre. Vasárnap egész nap nyűgös volt, napközben is csak egy órát aludt és alig evett, délután a Burger Kingből sietősen kellett távoznunk, mert szegénynek úgy ment a hasa, hogy át kellett öltöztetni a parkolóban, és Tibi pólója is megviselődött, ezért gyorsan haza rohantunk. Fürdés után sehogy sem akart elaludni, egyfolytában sírt. Aztán kiderült miért. Szegénykéből kijött minden amit addig nagy nehezen megevett, telehányta a kiságyat. Ettől persze meg is ijedt, úgyhogy az orrszívózás már nem ronott a helyzeten, csak üvöltött. :o( Utána nagy nehezn sikerült elaludnia úgy, hogy ott voltam mellette.
Éjjel óránként félig felébredt, sírt, és éreztem, hogy némileg meleg. Hajnalban aztán odafeküdtem mellé a parkettára, magam alá tekertem a takarómat. A Nagyi így talált minket reggel 1/2 9-kor, mert jött, hogy vigyázzon BNC-re, míg én tornázom. Persze nem mentem el.
Láza 38,3-38,5 volt a Nurofen ellenére. Délig BNC tök bágyadt volt. Vagy sírt vagy az ölembe bújt. Csináltam neki reggelit a konyhában, hozta a kispárnáját, cumiját, lefeküdt a lábamhoz a kőre. 🙁
Végül nem evett semmit, és inni is alig ivott. Most látszott rajta életében először, hogy baja van. Semmi beszélgetés, semmi futkosás, csak feküdt és bújt hozzám. Míg átpelenkáztam csak a plafont bámulta.
Déltől aludt megint kicsit, utána már némi kommunikációra azért képes volt. Doki néni írt fel valami port, a kiszáradás ellen, de mivel alig iszik elég nehéz beadni neki.
Azzal cseleztem, hogy séta közben szokott rengeteget inni, ezért délután levittem kicsit a kocsiban és közben ivott, meg evett kis kekszet. A láza lejjebb ment, de délután fosott még 3x.
Hétfő éjjel többször fent volt, de volt, hogy már 3 órát is aludt összefüggően. Délelőtt kis kocsis séta, hogy igyon, mert persze nem evett semmit. Láza már nem volt, a kedélye már egész jó lett, csak nem merjek mással foglalkozni rajta kívül, mert akkor balhé van.
Kedd éjjel elég sokat aludt, de hajnaltól megint többszöri felsírás volt. Lementünk sétálni, de mindenért sírt. Kért kekszet, adtam neki, sírt és nem ette meg. Kért inni, adtam neki, és sírt. Kivettem, visszatettem, semmi nem volt jó, tehát a tehetetlen anya végül hazakocsizta bömbiző kisfiát. Itthon sokat javult a helyzet miután pihent a kiságyban. Majd nagy örömömre beleevett a reggelinek szánt tízenegyórai szendvicsembe.
A délután viszonylag normálsan telt el, sétáltuk megint. Evett egy-két falatot.
Ma délelőtt viszont megint nagyon bágyadt volt. Folyamatos nyüsziből próbáltam felvidítani, lekötni a figyelmét, de semmi nem érdekelte igazán. Csak cipelte magával a kis tentepárnáját, néha felmászott az ágyra vagy az ölembe és csak feküdt. Pedig láza sincs. Nyilván az ereje is elfogyott, csetlik botlik, beüti magát mindenbe. Most alszik megint, délután visszaviszem a dokihoz.
) 
