Miután BNC láza kedd reggel teljesen eltűnt, ezért vállaltuk, hogy elmegyünk a Lilike szülinapi zsúrjára, ahol Szilveszter miatt hosszított nyitvatartást ígértek a szervezők. :o)) Amúgy mi nem akartunk sokáig maradni, úgy max. 9-ig gondoltam, hiszen a mi törpénk általában 8-1/4 9-kor fekszik. Ráadásul déli alvás is kimaradt, mert nem sikerült elaltatnom.
Szerencsére, csak a szemközti házig kellett elmennünk. BNC mintha elfelejtette volna barátait, nem velük játszott, hanem úgy mint a régi szép (?) időkben, ismét engem rángatott az ujjamnál fogva maga után mindenhova. Ennek nem örültem, de megértem, hogy a téli szünet nagyrészét velem töltötte, a végén, mikor beteg volt, pedig csak én voltam jó neki, lehetőleg 5 cm-es körzeten belül. Hagytam magam vonszolni.
Aztán egyszer csak elkezdett hisztizni. Ki akarta vinni a csúszdát a nagyszobába, de oda nem fért a bábjátékos sátortól. A kisszobában meg nem akart csúszdázni. Ezen összeveszve közöltem vele, hogy akkor hazamegyünk. Ekkor végleg elkezdett zokogni: – Nehem akaharok hazamenni…. ezt hajtogatta folyamatosan. Ölbevettem és kimentem vele az előszobába. Majd az egyik nehemakarokhazamenni után hirtelen csönd lett. Mivel a karomban volt, oldaltfordultam, hogy lássam őt a tükörben. Elaludt. Egyik pillanatról a másikra.
Lábára húztuk a cipőjét, fejére a sapkáját, kölcsönkértünk egy meleg pokrócot, abba jól beletekertük és hazavittük. Otthon leraktam az ágyába.
Aztán megnéztem az órát: alig múlt 8. :o))
B.U.É.K.
