*Pisze mami kérésére: cumizavar.
A kórházban minden bébi mellé adtak egy cukrosvízzel teli kis cumisüveget, hogy abból kell itatni amíg nem szopik. Sőt, ha sárgul a baba, akkor szerintük főleg!
A cumisüveg tetején egy állati nagy lyuk volt, és ha az üveget fejjel lefelé fordítottam csak úgy ömlött belőle a víz! Babóca hamar rákapott, hogy nulla energiával kap belőle inni. Ezért aztán hiába volt tejem dögivel már szerdán este (hétfőn szültem császárral), ő nem és nem volt hajlandó szopni. A tej megindítása is nehézkes volt, mert a tejcsatornáim igen szűkek lévén az elekrtomos fejőgép segítsége kellett először. Szerdán éjjel ott ültem a csecsemőszobában és csak fejtem, és csak fejtem, és a tej csak jött végeláthatatlanul. A lefejt tejet éjjel odaadták BNCnek. És másnaptól próbáltunk meg szopni. Hiába jött a nővér megmutatni, hogyan kell csinálni, csak üvöltés volt a vége. Hosszas próbálkozások után mindig maradt a fejőgép, majd a cumisüvegből etetés. A szoptatás 3 óránként volt kötelező! de nekünk majd 2 óráig tartott egy, tehát hulla fáradt voltam, és igen elkeseredett, bár ezt senkinek nem mondtam. Manó ráadásul igen gyakran el is aludt, ami ilyen kicsiknél gyakori. És piszkálni kellet szopi közben hogy dógozzon már. Volt olyan etetés, hogy egyáltalán nem bírtam felébreszteni. Piszkáltam, bökdöstem, keltegettem, sőt vizet csorgattam az arcára, persze hiába.
Papzival hamar behozattam a saját fejőgépemet és a saját cumisüvegemet. Amin igen kis lyuk van. Likvidáltuk a kórházi cumisüveget és kizárólag a sajátomból itattam őt. Néha már a kórházban is előfordult, hogy sikerült ciciznie, de az is nehéz munkába került. Vettem egy bimbóvédőt, és azt benedvesítve próbáltam meg őt rávenni a munkára. Több kevesebb sikerrrel. Egy idő után néha már az is bevállt, hogy szopi előtt a fejőgéppel hegyesítettem a cicimet, hogy könnyebb legyen bekapni.
Tehát a szoptatás előkészítéséhez szükség volt
egy kistakaróra, hogy manó hátát kitámasszam
egy kispárna a karom alá
egy pelenka a büfihez
egy bimbóvédőre
egy kisüveg vízre, a bimbóvédő megnedvesítéséhez
egy fejőgépre
és volt egy kis tálcám is, hogy ezeket rárakhassam 🙂
Ráadásul a kórházban éjjel adtak a babáknak cumit, hogy ne bőgjenek! Úgy gondolom, minden anya egyéni döntése kellene, hogy legyen, hogy ad-e cumit vagy sem. Nálunk utólag bevált, mert manó a szopi közben igen hamar elfáradt, sőt elaludt, pedig a fülét piszkálgattam. De a cumizással valahogyan erősödtek az állkapcsai.
Itthon aztán megpróbáltuk a fejőgépet kiiktatni. Először mindig az előfejés-bimbóvédő kombinációjával próbálkoztunk, és csak utána a lefejt tejjel. Így egyre gyakrabban sikerült cicizni, sőt egy idő után nem kellettek a segédeszközök. Csak rácsaptam manót a szopipárnára és már evett is. Aztán elaludt a lábamon, én meg nem mertem megmozdulni, így aztán a teljes zsibbadásig maradtam alatta.
A sárgaságról meg annyit, hogy utólagos utánaolvasásom szerint, a babáknak az anyatejen kívül nincs szükségük semmire! És főleg nem cukros vízre. A magzatvízből épp eleget kortyolnak szülés előtt, és a kolosztrum elég nekik a tej megindulásáig. Tehát abban a kórházban, ahol kötelezik a mamát arra, hogy itassa meg a babát a vízzel, javaslom: öntse ki nyugodtan a csapba!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: